Bölényháború - 7. rész (18+)

Bölényháború - 7. rész (18+)

Üdv minden Kedves Olvasónak!

Köszönöm szépen a türelmeteket, hogy kivártátok a kelet-magyarországi Trónok Harcának, a fantasztikus Bölényháború eposzának következő epizódját! A várakozásotok most elnyeri jutalmát, egy extra hosszú történettel, sok új hőssel, szállal és egy vendégművel is gazdagodik a sztori. Ha valaki eddig nem tudta követni a történéseket, érdemes átolvasni az eddig megjelent részeket, mert mostantól, akárcsak a fentebb említett nagysikerű fantasy sorozat, itt is besűrűsödnek az események...

Az előző részek tartalmából:
1. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/09/bolenyhaboru-elso-resz.html
2. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/09/bolenyhaboru-masodik-resz.html
3. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/09/bolenyhaboru-harmadik-resz.html
4. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/09/bolenyhaboru-4-resz.html
5. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/09/bolenyhaboru-5-resz.html
6. rész: http://daxikaba.blogspot.hu/2017/10/bolenyhaboru-6-resz-avagy-kesznyeteni.html

Szexi Rajzok: https://nsio.deviantart.com/

ŐHU 2017 ősz, Nagycsecs falu határa, Alkinisozoriaknaztól egy napi járőföldre

Hideg, merengős őszi éjszaka volt. A nap már rég elrejtette sárga arcát a távoli láthatáron. Csend volt. A lágy tücsökciripelést csak a sáros úton halkan cuppogó hatalmas ekhós szekér kerekei törték meg. A szekeret nem lovak húzták, hanem egy embernél termetesebb, zömök alak. Bár a sötétben messziről nem látszott, bárki, aki közelebb merészkedett volna hozzá, már a bűzös dögszagból meg tudta volna mondani, hogy a Zöld Döglött Vérnyúl klán egyik ogréja ráncigálja maga után a rozzant szekeret.

A nagydarab melák neve Vunk volt. Egyszerűen csak Vunk, az ogre. Semmi fellengzős hősi jelző, vagy giccses cím. Bárkinek, aki először találkozik vele, az első szembeötlő dolog az izomtorony bal és jobb karján tekerődző, fekete sárkánykígyó tetoválás, mely a két csuklójától egészen a tarkójáig felcsúsztak. Ez a dísz különösen kegyetlen kinézetet kölcsönzött Vunknak, de aki már részesült abban a megtiszteltetésben, hogy pár mondat erejéig szót váltson ezzel az ijesztő alakkal, az rögtön rájöhetett, hogy a rettenetes kinézet egy jámbor, energikus, és kicsit egyszerű gondolkodású jellemet rejtegetett.

Vunk különösen barátságos természetének köszönhetően gyorsan tudott új barátokat szerezni. Ennek a tulajdonságának köszönhetően Kabab-Al Muhammad, a kesznyéteni halálpusztai véres csatából megmenekült ogre sámán gyorsan ki is nevezte a Zöld Döglött Vérnyúl klán tiszteletteljes diplomatájává.

Szomorú idők jártak most a keleti ogrékra. A klánt alapító nagy klán, és a Zöld Nyulak legnagyobb szövetségesét, a Brandinaburgi Bölények ogre klánját a Ghaz Khazal várának káosztörpéi egy teli holddal ezelőtt megalázták, elgázolták, a túlélőket pedig elhurcolták. A csatából megmenekült Muhammad szerencsére időben figyelmeztetni tudta a Tokaj erdejében állomásozó Nyulakat, akik ennek hallatán visszavonták csapataikat az északi területeteikről debrecneznvári déli rejtekhelyükre. A sámán és a klán kiváló harcosai összegyűltek, mitévők legyenek. Végül a többség szavazatának engedve, küldöncöket eresztettek a szél minden irányába, hogy potenciális szövetségesek és zsoldosok után kutassanak, és megfelelő haderőt felállítva bosszút állhassanak a démoni Káosztörpéken.

Vunk volt az első a diplomaták között, akit Muhammad egy nagyon fontos feladattal bízott meg.
- Vunk klántestvér, egy titkos küldetést kell teljesítened – kezdte Kabab-Al Muhammad, a villámló szemű, ám barátságos ogre sámán. - Egy fontos tekercset adok a kezedbe, és egy szekérnyi bölény és mamutprémet a legszebb gyűjteményünkből. A tekercs tartalmazza az északi emberlények, Alkinisozoriaknaz hadvezéreinek számára érthető, emberi nyelven a Zöld Döglött Vérnyúl klán hivatalos megegyezési feltételeit a meg nem támadási szerződésünkkel kapcsolatban. A tél hideg és fagyos lesz a látomásaim szerint, így szőrméinket örömmel fogadják. Amennyiben kellőképpen értékelik a barátságos gesztust, az nekünk rendkívül kedvező előnyöket fog biztosítani egy ideiglenes harci szövetség, és egy biztonságos kereskedelmi útvonal kiépítéséhez. Most pedig lódulj, vidd a szekeret, érj célba. Kerüld a feltűnést, és bárki kérdezi, vándor szőrmeárus vagy, aki a Bubópesti piacra viszi eladásra a portékáját. Eriggy!

Vunk tehát büszkén indult útnak, fiatalos hévvel húzta maga után már 4 napja a kordét. Már kis bucifejű gyerekkora óta vágyott arra, hogy meglátogassa Miskócia jellegzetes dombjait és folyóját, a Szinvapálinkát. Alig várta, hogy új barátokra leljen, új ételeket kóstolhason, elvégezze élete legfontosabb feladatát, és végre megismerhesse a nagyvilági szerelmet. Évekig kuporgatott aranyrögöcskéit is beletuszkolta szerencsehozó, vadmacskaszőrből készített szütyőjébe. Amiről azonban senkinek sem beszélt, még a klánfivéreinek sem, hogy a kiruccanás alkalmával a szekerét Nagycsecsen fogja keresztülvinni, ahol a pletykák szerint az utóbbi időben rendkívüli módon fellendült az egzotikus bordélyok száma.

Semmi baja nem volt a déli ogre asszonyokkal, de sajnos jámborsága és vérszomjtalansága miatt sohasem aratott sikereket a szebbik nemnél. Most viszont egy arannyal megtömött erszénnyel az oldalán, végre kezébe vehette férfias lőcsét és dicső sorsát, és olyan szerelmet kereshetett magának, amit csak nem szégyellt.

Mikor megérkezett Nagycsecs város határába, a pletykák igaznak bizonyultak. Minden utca végén legalább egy vörös lámpás ház ablakában kínálgattak édes szerelmet a csinosabbnál csinosabb lányok. Többségében emberi nőstények álldogálltak a kirakatban, de ahogy beljebb tolta a szekerét, látott furábbnál furább hölgyeket. Voltak itt ártatlan szemű, szende szőke tündelányok, pikkelyes testű taréjos gyíkasszonyok, szürke testű és foszladozó húsú zombinénik, szőrös macskafülű és macskatestű leopárdjányok, bikalőccsel és ostorral csapkodó sötét elf dominák, és az igénytelenebb részen elhízott, rút végtagú, rúzsos szájú medvedisznóember prostituáltak is.

Vunk azonban leleményes volt, és nem hagyta magát elcsábítani az első bájosan kacsintó üzletasszonynál. Akárcsak egy finnyás ízlésű borkóstoló, minden standnál gondolkodó tekintettel végignézte a hölgyeket. Voltak olyanok is, akik különböző csábító ajánlattal kapkodták el az utcán lebzselő férfiakat.
- Gyere, és döfd át a pajzsomat a dárdáddal! - sündörögte egy izmos testű amazon.
- Cirógasd meg a hátamat, és dorombolni fogok – mondta egy karcsú testű hóleopárd nőstény.
- Elfogtam és megkínoztam édesanyádat, jöjj szolga, és állj bosszút rajtam! - sziszegte egy nyakig fekete bőrbe öltözött sötét tünde, fenékig érő vörös hajjal.

Talán Vunk ma is a kirakatban nézegetné a hölgyeket, ha nem ütötte volna meg a fülét egy szlávos akcentusú, mézédesen csengő hang:
- Megtalallod amitet akarsz nállam, Natasha jön, jüjj huzzá és rádörösztöm Nyálam!
Vunk megfordult, és teljesen megigézte a hang tulajdonosa, egy szexi, kék szemű, félmeztelenül pózoló kislevi szépség.
- Öhh.. Uhh… Szia Natasha! - Vunk csak hebegett-habogott. - Mondd csak, vállalsz ogrékat is?
- Työrmösztösen Nogyfijjú! És csak Átvön aranyö egy menet!

Vunk pajzán mosollyal megcsörgette az aranyat a zsebében, majd a szekerét egy hatalmas lakattal hozzábilincselte az egyik lámpaoszlophoz.
- Ötvenben benne van… minden? De ebből nem a saját lőcsömet fogom köpülni egy birkabélbe? Van benne gyömöszködés s minden, ugyi?
- Nököd beármi, Nogyfijjú! Télyd vágyok ágész!

Vunk összeszedte bátorságát, és belépett a szőke északi szépség után a piros fényben izzó, rosszul megvilágított helyiségbe.
- Elóóbb ádd a pöénzt, te Szöxi Mamuth!
Vunk imádta a szőrös elefántokat, így rögtön bizsergetést érzett a lábai között a mézédes szláv szépség hangjára. Már tolta is le a gatyáját. Egy pillanatra megijedt, hogy a feltörő bűzbomba leteríti az északi madonnát, de furcsa módon ez nem hatott a csinos hölgyeményre. A szütyőjéből kivette az ötven aranyat, majd a maradék százat biztonságba helyezte az ágyon. A szőke szexi szláv szuka megszámolta a rögöcskéket, majd egy titkos ládikába tette. Majd kéjes ábrázattal Vunknak háttal fordult, és szép lassan letolta rószaszín, csipkézett bugyiját.
- Ezazz, béjbi! - hörögte Vunk, aki szemét a gyönyörű, lucskos idomokon legeltette.
- Maust pedüg gyüjjön meglepetés, Nogyfijjú!

Ez volt az utolsó dolog, amit Vunk a sötében látott. Valószínűleg Natasha északi barátai fejbekólinthatták egy erős bunkósbottal, és amíg eszméletlen volt, kivonszolták az utcára. Reggel, mikor felébredt, nadrág, tekercs, ersény és a szekérnyi prém nélkül vacogott az őszi reggelen. A nagycsecsi utcakölykök viháncoltak mellette, és botokkal szurkálták a fenekét.

Pár nap múlva, miután Vunk hazaért, Kabab Al-Muhammad rögtön a jurtájába kérette.
- Nos, Vunk, mi történt, mesélj! Hajlandó Alkinisoroziaknaz fejedelme tárgyalni Velünk?
- Üdvözletem dicső Kabab sámán! Hát, az a helyzet… hogy… őőő… azt mondta az emberkirály, hogy szó se lehet róla…
- Micsoda??? És akkor hol vannak az értékes bundák?
- Őőőhátőőazt...őő azt irigy módon megtartotta magának!
Kabab sámánt szétvetette a düh. - Mocsok emberi faj, nincs bennük semmi tisztesség? Na majd mi megmutatjuk nekik! Itt a tekercs, vidd meg a hadüzenetünket nekik, rettegjék a Zöld Döglött Vérnyúl klán haragját!

Természetesen ez a tekercs sem ért soha célba, így Alkinisoroziaknaz városának még csak sejtése sem volt, mit akartak az ogrék…

Az elfeledettek

„… De a vörös hold elhozza majd az elfeledettek éjszakáját,
midőn Gesregalaz újra életre kel a Vörös Szűz hatalma által s
sötétbe borítja Balatónia földjeit.”
-Részlet egy balatóniai rémtörténetből
Ö.H.U. 2000

Mely balatóniai gyermeket ne ijesztgették volna szülei kísértettörténetekkel az elfeledettekről és egyéb rémekről, melyek az egykori, Gesregalaz-t kísértik az évente eljövendő „Vörös Hold” éjszakáján? E kietlen föld mára már csak rémtörténetek alapja, ám egykoron tündöklő része volt Balatóniának. Hatalmas emberi városok tarkították területét, a kereskedelem csak úgy virágzott, köszönhetően a birodalom szívén átfolyó Alaz folyónak, ami szinte nyüzsgött a kereskedőhajóktól. Talán ennek is köszönhető, hogy a főváros, Stratholme is ezen folyó két oldalán terült el, a Crimson Hall nevezetű kastély árnyékában, ahol az uralkodói család két utolsó leszármazottja, Lady Ilona és Lady Isabella Blutrausch lakott. 

 A kastély a jellegzetes vörös függönyeiről kapta a nevét, melyek szinte mindig be voltak húzva, legalábbis a városiak így hitték. Az igazság viszont ennél sokkal sötétebb volt, mint azt bárki hitte volna.

 

Lady Ilona Blutrausch, ki a kastélyt építtette, egy vérvörös szobát is készíttetett közepén, egy hatalmas medencével mélyen a kastély alatt, eldugva a kíváncsi tekintetek elől. A kastély elkészültével az építők és tervezők rejtélyes módon eltűntek, így eztán csak Lady Ilona és húga, Lady Isabella, valamint az általuk kiválasztott lányok ismerték a titkos szobát, melyet arra használt, hogy szűz leányok vérében fürödhessen. Hiszen így tarthatta meg mesébe illő szépségét és fiatalságát az évek folyamán. A lányokat évente, a „Vörös Hold” alkalmával megrendezett lakoma keretein belül válogatta ki, és édesgette maga köré. A kiválasztott leányok innentől Lady Ilona udvarhölgyei és cselédei lettek a kastélyban, egészen addig, ameddig Vércselédek nem lettek.

A Vércselédek vagy a vérüket adták az Űrnőnek, vagy segítettek neki a szertartásban. Mindez évekig titokban folyt, mígnem egy testvérpár is a cselédek közé került, ahol a fiatalabbik lány kivéreztetését végig kellett néznie az idősebb testvérnek. Utána pedig ő következett. Húga halálát végignézve, és rádöbbenve, hogy mi is történik, Önnön halála előtt még elátkozta Lady Ilonát csillapíthatatlan vérszomjjal és halál utáni szenvedéssel.

A vérszomja szép lassan az őrületbe kergette, aminek nemsokára szeretett húga is áldozatul esett. Tette után észbekapott, és megpróbálta jóvá tenni a hibáját, azaz visszahozni drága kis húgocskáját a halálból.

Ehhez magához hívatta a leghatalmasabb nekromantákat, akiktől elsajátította a sötét mágia tanát, ezen felül is a tiltott tant, a holtak felélesztését is. Ennek nem sokára híre is ment a városban. Az emberek lázongani kezdtek. Bár Lady Ilona addigra már hatalmas erőre tett szert, saját kastélyába börtönözték be, és később bérgyilkosok végeztek vele álmában. A birodalom ezután hanyatlásnak indult megfelelő vezető nélkül, rablóbandák és orkok fosztogatták, pusztították végig a várost és a környékbeli falvakat. Így szép lassan az egész régió az enyészetbe veszett, és csak a rémtörténetek maradtak fenn.

Konrad és Vincent is ezeken a történeteken nőttek fel. Mindig csüngtek édesapjuk szavain, mikor Lady Ilonáról és birodalmáról mesélt. Így jutottak hát arra az elhatározásra, hogy egyszer elutaznak a távoli földre, és megnézik maguknak. Ám csalódottan járták Stratholme utcáit, ugyanis az egészen kihalt volt. Egyetlen szellemet vagy mozgó csontvázat sem láttak járkálni a romok között. Már épp készültek hazafelé, mikor a semmiből előbukkant a Crimson Hall tornyait. A testvérpárnak több se kellett, következő megállójuk maga Lady Ilona kastélya volt. Ámulattal járták be a még mindig pompában álló, ám kísérteties hangulatú kastélyt, melyről oly sok mesét hallottak valaha. A bolyongás közepette az úrnő hálószobáját is megtalálták, ahol akkoriban hálátlan alattvalóik végeztek vele. A hófehér szépség még mindig ott feküdt az ágyán, mintha csak most feküdt volna kicsit pihenni. A testvérpár kíváncsiságból közelebb merészkedett a halott szépséghez, miközben apjuk szavait suttogták maguk elé önkéntelenül: 

„…Egy csepp vér s a Szűz … s erőre kapva újra életre kelti elfeledett birodalmát…büntetve …ki egykoron elárulták… új birodalmat alkotva…”

Nem tudták mit és miért cselekedtek. Az ágyhoz érve az ifjak egymás tenyerét megvágva csöpögtették vérüket a holtan heverő Ilona szájába. Bánatukra percekig nem történt semmi, már éppen szedelőzködni készültek, mikor hirtelen a kastély összes fáklyája vérvörös tűzben lobbant fel.

 Távoli női sikolyokat hallottak a kastély mélyéről, majd lassan Lady Ilona alakja is lassan felült az ágyon. A fiúk ijedtükben ledermedve figyelték, ahogy az Úrnő fekhelyét elhagyva feléjük tart, éjfekete szemei rájuk összpontosult. Odaérve hozzájuk, megfogta az ifjak vérző kezeit, s közelebb húzva őket magához, egy-egy csókot lehelt a homlokukra. Ezzel az ifjak megkapták az első „Vörös Csókot”, mely immáron Ilonához fűzte őket, hiszen átvettek a hatalmából, és az átkából is egyaránt. Eztán a halott dáma kivezette őket szobája erkélyére, és körültekintett romos birodalmán. Kitárta karjait, és elmosolyodva, bizarr, őrült kacagásban tört ki. Majd a tiltott mágia segítségével életre keltve minden elfeledett, áruló lelket, mely eddig mélyen a földben pihent.

Aznap éjjel a kísértettörténet életre kelt, Gesregalaz újra megtelt „földöntűli élettel”, s évszázadokon át tartó koplalás után éhes árnyékként vetül Balatóniára, s a benne élő népekre. Ámbár Lady Ilona vérszomját, s húga elvesztése iránt érzett fájdalmát még Balatónia bekebelezése se enyhítheti.

- Úrnőm... -  suttogta Konrád. - Van valami, amit tudnod kell. A messzi Keletről emberek és Ogrék háborgatták meg az ork törzsek birodalmát. Mit kívánsz Velük tenni?
Ilona szemében vörös láng gyúlt, majd egy mindent eláruló mosollyal behívta az ifjakat kastélyának térképszobájába, hogy megvitathassák Nyugat, majd Kelet elfoglalását...

A történet hamarosan folytatódik!